HORGÁSZREND

 

Országos Horgászrend

 

Szövetségi Szabályzat

 

Tájékoztató a 2013-2014. évi jogszabályi változásokról

 

A horgászatot szabályzó halgazdálkodási és a halvédelméről szóló törvény múlt év végén megjelent végrehajtási rendeletét néhány előírás vonatkozásában módosította a vidékfejlesztési miniszter által kiadott április 14-i 44/2014. VM rendelet.

 

A rendeletmódosítás néhány kérdésben általános rendeleti szakaszokat érint, míg néhány esetben a horgászatra és a halászatra vonatkozó rendeleti előírást változtatott meg.
A fontosabb horgászatra vonatkozó változások a rendelet paragrafusainak sorrendjében, helyenként rövid magyarázattal a következők:
Horogra kívülről és nem a fejrészen akadt halat megtartani tilos;
Az idegenhonos, az inváziós idegenhonos halakat, ha a horogra kívülről és nem a fejrészen akadtak szintén tilos megtartani;
A horgászat során, legkésőbb a kifogott hal tömegének feljegyzésekor a fogási napló fogás összesítő táblázatában fel kell tüntetni a nyilvántartott halgazdálkodási vízterület megnevezését. (Tehát nem a horgászat megkezdésekor kell beírni a vízterület nevét, hanem legkésőbb a fogott hal naplóba rögzítésekor, így halfogás hiányában nem maradnak üres sorok a naplóban. A víztérkód rögzítése sem alapelvárás már, különösen nem annak ismertének hiányában. A horgásznap bejelölése a horgászat megkezdésekor a fogási napló naptárjában továbbra előírás );
A horgászverseny rendezésének a szabályai is változtak;
A határidőn túl leadott, hibásan kitöltött vagy le nem adott fogási napló esetén is kiváltható az állami horgászjegy; Ilyenkor, vagyis a határidőn túl leadott, hibásan kitöltött vagy le nem adott fogási napló esetén a díjmentességben nem részesülő személyeknek az állami horgászjegy mindenkori díjának kétszeresét, a díjmentességben részesülő személyeknek az állami horgászjegy díjának megfelelő összeget kell fizetniük az állami horgászjegy kiváltásakor.

/Forrás: mohosz.hu/

 

A horgászat szabályozásának szintjei


- Törvények (Országgyűlés)
- Egyéb jogszabályok, rendeletek (minisztériumok, önkormányzatok)
- Hatósági határozatok
- MOHOSZ Országos Horgászrendje
- Helyi horgászrendek (az adott víz horgászati-halászati hasznosítója helyi szabályai)
- Horgászetikai normák

 

EGYES FONTOSABB JOGSZABÁLYOK

 

1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

 

1997. évi XLI. törvény a halászatról és a horgászatról

 

78/1997. (XI. 4.) FM rendelet a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény végrehajtásának egyes szabályairól

 

1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól

 

1997. évi CLIX. törvény a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról

 

46/2001. (XII. 27.) BM rendelet a szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairól

 

39/2003. (VI. 13.) GKM rendelet a vízi közlekedés rendjéről

 

2013. évi CII. törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről

 

133/2013. (XII. 29.) VM rendelet a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályainak megállapításáról